Reményik Sándor Üres templomban
Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
Az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat.
A szentek komoly arca rámragyog.
Ha násznép járt ma itt: feledve rég, -
És mise sincs, se karinges papok,
Az oltáron két öröklámpa ég,
Az Istenemmel egyedül vagyok.
A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
Itt állok, szemben állok Ő vele
S nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma
Csak fürkészem a nagy Akaratot;
Úgyis addig állok, míg Ő akarja
S ha nem akarja: összeroskadok.
Olyan végtelen áhitat fog el,
Mintha erdőben néznék csillagot,
Ahol az örök, ős csend ünnepel, --
Pedig - csupán egy templomban vagyok.
élek halok
a jó versekért
befogadnak mint
egy jó nagykabát
körül melengetik
bánattól szakadozott
szívem dobogását
engem megöltek
azok kiket
legjobban szerettem
közülük is egy
kinek senkije
voltam vagyok
leszek isten
kezével vezetett
egymagam örökre