Kálnoky László: Találkozás
Még néha megjelensz az ingoványos szürkületben.
Arcod sárgán világító holdudvarában
elhalnak a fényérzékeny növények.
Nem látható drótakadály borzolja tüskéit közöttünk.
Az asztalon lassan elvérzik a vörösboros pohár,
és jeladás reccsen a bútorokban.
Elindulok, az eső tengerzöld hullámai arcomba csapnak,
a léten túli navigációt próbálgatom, ügyetlen tengerész,
akit mindig tévútra visz valami gúnyos szélroham,
és küzd ereje fogytáig a rosszindulatú áramlatokkal.
Vagy mint aki koromsötét szobában ébred,
s találomra botorkál valamerre,
székekbe ütközik, és tapogatózó keze
az asztalon az apró tárgyak rendjét megzavarja,
s az ajtót keresi, mit régen befalaztak…
