minden föld puszta lesz mire mienk lenne
a nap sugaraival sáfárkodik a pokol
mint vörösre színezett esőcseppek záporoznak le
tűzcsöppek a bóbitás felhőszökőkutakból
az ég alatt szomjas pohár a föld
józanságával töltekezik 84 év nyomor
ha valamennyi ki is ömlik a közönyből
maradékát senki sem kevesli majd a 21. századtól

olyan az életünk mint öregek szeme
vagy istené aki saját halálát a tárgyakon
feledte mindig most markolunk bele
és valami megfoghatatlan erő hátranyom
olyan az életünk mint rég elfeledett jövő
amire időnként csakúgy visszagondolunk
körülöttünk a halál nő és egyre kétségbe ejtőbb
hogy mindent épp neki kellene meggyónnunk.