most már jön

szépen is

az a kevésbe

vett múlt

mit oly könnyen

hagytam magam

mögött mégis

szívem szakad

darabokra érte

talán ettől

féltem akaratlan

eléggé fájnak

bánat falaim

de még jobban

szép virággá

hervadt boldogságaim

Leszakadt ...

Leszakadt rólunk
testté lett múltunk
összes elvárása
mások hibáztatása
eltűnt a
gyűlölettel teljes
hosszú évtizedek
szétmáló törmeléke
mi a bosszú miatt volt édes
a félelem miatt keserédes
semmiből jött
semmivé vált

Fejes Kati

miért nem

sehogy sem

elmondani nékik

egy élet

bánattal szaggatott

bennem szorult

szavaival kioldani

lélek ősnehezét

csak egyszer

mondhatnám el

mindent értük

életemet egy

illúzióval átszőtt

reményre tettem

fel hasztalan

mégis  mindent

jelentenek nékem

meg keresnek 

emlékeim diszharmónikus

lelkem rojtjain

hozzám libbennek

nem tudnak

elhagyni magányosnak

gondomat viselik

szótlan gyermekük

lettem védtelen

isten kezében

tanulok újra

élni akarni

Váci Mihály:
Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Óvakodj attól a férfitól, aki nem királynőnek lát. Nem látja, igazi arcodat-mert nem szeret. Aki szeret, és amíg szeret: fölfelé néz rád. Óvakodj attól, aki benned a szolgát, az anyukáját, önzésének eszközét, vagy birtokát látja csupán, és nem az önérzetes nőt keresi. Óvakodj attól, aki tart a méltóságodtól és az öntudatodtól, mert kisebbnek érzi magát melletted. Élni talán tudsz egy ilyen emberrel, hiszen az élet a kompromisszumok művészete is-de boldog nem lehetsz vele. Hogy szeret-e valójában, vagy csak érzelmileg, vagy más okból függ tőled, onnan tudod tévedhetetlenül megállapítani, hogy mennyire érzed magad szabadnak mellette. - Müller Péter

Hajnal Anna: Ugyanaz?

Rossz vagyok? csupa hűtlenség,
mint füst a szélben erre-arra
úgy lengek át a napokon,
nem várva semmi diadalra...
Elernyedt minden akarat...
s ha fáradt kezeimet nézem
úgy érzem legjobb tétlenül,
lanyhán túladni az egészen.

Én megpróbáltam, s hittem is...
hogy mit? valahol még derengnek
lepkeszínek és sugarak...
de olyan fáradtan kerengnek,
oly messze már, hogy nevüket
s tapintásukat elfeledtem...
Ez lett volna az életem?
de ki maradt itt én helyettem?

Tapintom magam. Ugyanaz?
Fej. Karok. Lábak. Mi szökött el,
hogy üres a tapintható?
magamtól mikor? ki lökött el?
Hogy kicserélt egy pillanat,
hogy lehet, hogy észre se vettem?
Mindenki így él? vagy csak én,
ily tudatlanul, meglepetten?

Mindenki így él? hogy a fény
fürdik csodálkozó szemében,
és sokszor mondja azt, hogy: én,
s maga se tudja, hogy az ében
sötétben ki alszik el ágyán
s ki ébred fel helyette reggel,
kit visz előre könnyű lábán
s hogy kit dicsérget énekekkel...

aztán egyszerre, egy napon
minthogyha meghalna a reggel,
elsápad, elfoly vére mind
s tántorog hangtalan sebekkel;
minthogyha bennem hülne ki,
úgy elalélt vele a szívem...
ki halt meg akkor, ő? vagy én?
s mikor volt? ki mondhatja híven?

Ki felelhetne? Emberek,
ti máskép éltek? biztosabban?
valami hazátok csak van?
a földön s a holnapi napban?
valami biztos kéz csak fog,
s lámpát gyujt nektek, hogyha féltek?
...engem elejtett valaki...
s már csak a zuhanásban élek.

Mikor az ember érzi hogy lenézik,más lesz.Elkezd másképp működni,valami belső kényszer váltja ki belőle.Büszkeség,dac kerekedik felül,önérzete elkezd túlműködni.Nekem eléggé ahhoz hogy más legyek,ami már nem az igazi énem.Ettől pedig még rosszabbul érzem magam.Gátol a normális,jóindulatú cselekedeteimben.Pedig szeretek jónak lenni.Akkor érzem jól magam.

Tandari Éva: ...S én sírnék ...zokognék

ha nem száradt volna szívemre
Múlt és Jelen és Jövendő
minden eddig el nem sírt könnye.
Vajúdva zokognék ki minden kínt s bánatot
mit lelkemre árasztott eddig a Világ
jég-szilánk mosolyú, unott közönye.

nem és igen

közt vívódom

mindkettő itt

sötét harcát

vívja bennem

kőszikla nemek

miért erősebbek

múltbéli szakadékok

omlásaiból jönnek

hatalmukban tartanak

hová lettek

az isteni igenek

az igazi énem

kettétört akaratlan

mint anyám

virágvázája összeragasztva

őrizgetem régen

Sajnálom,de idegesítenek.Annyira lelkiismeret furdalásom van emiatt.Szégyenlem saját magam előtt.

Sokat beszélgetek magammal.Nincs kivel.Néha panaszos,de itt legalább meg tudom osztani azokat a gondolataimat,melyek foglalkoztatnak az élettel kapcsolatban.