William Buttler Yeats: Két fa
Ó, drágám, önszívedbe nézz:
ott nőtt a szent fölségű fa;
sudara örömtől merész,
virágban remeg ágboga.
Gyümölcse szivárványszínű,
mennybeli csillag tüköre.
Gyökere biztos erejű,
az éj nyugalmát szövi be.
Zene kél ingó sudarán,
hullámnak ő ad ütemet,
zenével házasítja szám
s varázsdalt dúdolok neked.
Bikfic szerelmek lengik át
a kulcsolódó ágakat,
dobálnak tüzes karikát:
kettőnk sorsával játszanak.
Hajukat, fürge táncukat
Ha látod, álomtájon élsz,
betölt az édes ámulat:
ó, drágám, önszívedbe nézz.
Gyötrő tükrödbe ne tekints:
kereng ott démoni csapat.
Tekintetedből ne teríts
dobajuk alá sugarat.
Mögöttük végzetes a kép:
örvényes éj üvölt, ítél,
gyökeret hó alól kitép,
fekete már a falevél.
Rombolt vidék, homályba fúlt,
fáradtság tükre, meggyötör.
Mikor az isten elaludt,
akkor készült e bús tükör.
Kiehült holló röpköd ott;
a nyughatatlan gondolat.
Lelkedre lesve tébolyog
törötten csüngő lomb alatt.
A hangját hurcolja a szél,
rázkódó szárnya meglegyint
s jaj, drága szemed elalél:
gyötrő tükrödbe ne tekints.
fordította: Nagy László
